Valencia újratöltve

valencia1Iskolánk másodszor vett részt Leonardo mobilitási pályázaton, melynek keretében idén 16 tanuló jutott el a napfényes Valenciába.

valencia22013. április végéig jelentkezhettek azok a villanyszerelő, autószerelő, fodrász, magasépítő technikus tanulók, akik szerettek volna részt venni ebben a kalandban. A benyújtott önéletrajzok és motivációs levelek elbírálása után az osztályfőnökök javaslatot tettek, hogy kik legyenek azok a diákok, akik mehetnek. Indulás előtt azonban, míg másoknak még nyári szünet volt, a jelentkezők felkészítésen vettek részt augusztusban. A felkészítések során angolul gyakoroltak, spanyolul tanultak, szakmai órákon vettek részt, kulturális és mentális felkészítés zajlott.

valencia3

valencia42013. október 10-én szülői értekezletet tartottunk a kiutazó diákok és szüleik számára, ahol tájékoztattuk őket mindarról, ami a programmal, a kiutazással kapcsolatos.

Egy hét múlva, október 20-án, vasárnap elérkezett a nagy nap. Hajnalban találkoztunk a kollégium parkolójában, és az érzékeny búcsú után elindultunk a Liszt Ferenc reptérre. A repülőgép 9:35-kor indult Budapestről, majd 11:20-ra már Zürichben voltunk. Innen délben indultunk tovább, és délután kettőkor (éppen a szieszta kezdetén) megérkeztünk Valenciába.

 valenciaA reptérről metróval mentünk a szállásunkra, amiről kiderült, hogy nem a tavalyi szép, kényelmes otthon lesz, hanem három lakás, aminek a színvonala messze alulmúlja a tavalyit. Az első hetet ezeken a szállásokon töltöttük. Ekkor még mindenkinek honvágya volt, hiányzott az otthon. valenciaFurcsa volt a hőség (34C), a párás levegő, a spanyol nyelv és a külvárosi kosz.



 Egy hét után két gyönyörű lakásba kerültünk, ami nagyon sokat emelt a hangulatunkon. A fennmaradó három héten itt laktunk, innen jártak dolgozni a diákok, és innen indultunk a hétvégi programokra.

valencia3Idén több mindent meg tudtunk nézni a hétvégi programok során. Mivel ragyogó volt az idő, a fő attrakció a strandolás volt.

valencia

Többször is lemenetünk a tengerpartra, és nagyon jól eltöltöttük asz időt. Idén is megnéztük a Tudomány és Művészetek városát, az Oceonagrafikot, az I-MAX mozit, a Mestalla Stadiont, a Selyembörzét, a Serrano Torrest, most a bikamúzeumot, a torreádor arénát, a Bioparkot is sikerült meglátogatni, sőt egy egész napos városnéző buszkiránduláson is részt vettünk. Nem maradhatott ki a közös éttermi vacsora sem, idén is a többség paellát rendelt, ami igazi valenciai különlegesség.

 

A hétköznapok munkával teltek. Mindenkinek más volt a beosztása, volt, aki 10-re járt dolgozni, de volt, aki csak délután ment be. A villanyszerelők 4 különböző hotelben dolgoztak, a fodrászok két fodrászszalonban, az autószerelők közöl ketten egy Nissan szakszervizben, ketten egy kisteherautókkal foglalkozó autószerelő műhelyben dolgoztak, a két magasépítő technikus pedig egy építkezésen vett részt.

A négy hét nagyon gyorsan elrepült. November 16-án, szombaton hajnalban már indultunk is haza. Mindenki számára felejthetetlen egy hónapot töltöttünk Valenciában.