Kísérőtanári beszámoló Valencia 2016

A Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma 2016 májusában kapott értesítést arról, hogy a TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY által meghirdetett Erasmus+ KA1 alprogramra beadott pályázata sikeres és ennek keretében 2016. október 8 – november 6-ig 18 fő tanuló (9 fő Villanyszerelő, 6 fő autószerelő, 2 fő fodrász, 1 fő kozmetikus) 2 fő kísérőtanárral a spanyolországi Valenciába utazhat szakmai gyakorlatra. A pályázatban eredetileg 4 autószerelő, 6 villanyszerelő, 4 kozmetikus és 4 fodrász tanuló jelentkezésére számítottunk, de a pályázat meghirdetése után a jelentkezett kozmetikus és fodrász tanulók közül többen visszaléptek, helyettük több villanyszerelő és autószerelő jöhetett. Az eredeti időpont 2016. október 1-30-ig volt, de mivel a tervezett partner helyett (CENTRO SUPERIOR DE HOSTELERÍA DEL MEDITERRANEO) új partnerrel (EasyStage) valósítottuk meg a programot, jobbnak láttuk egy héttel későbbre tolni a mobilitást, hogy így több idő jusson a megfelelő előkészítésre. Az új partner mellett azért döntöttünk, mert így láttuk megvalósíthatónak a pályázatban kitűzött céljainkat, a megfelelő gyakorlati helyek, szállás megszervezését. Sara Carducci, aki évek óta megbízható koordinátora, szervezője volt a valenciai mobilitásoknak, távozott a CENTRO SUPERIOR DE HOSTELERÍA DEL MEDITERRANEO cégtől, és egy új vállalkozást kezdett EasyStage néven. Mivel Sara munkáját ismertük, meg voltunk elégedve vele, ezért tartottunk ki személye mellett, és választottuk a partnerváltást.

 

Iskolánk ötödik alkalommal vett részt Leonardo/Erasmus+ mobilitási programban, ezért némi mobilitási tapasztalattal, helyismerettel, szervezési gyakorlattal, összeszokott kísérőtanári párossal vágtunk neki ennek a kihívásnak. A pályázat meghirdetése után (plakátok az iskolában, iskola honlapja) a jelentkező diákokat meghívtuk a felkészítési alkalmakra. Ebben az évben augusztus 24-25-26-27-én, szeptember 3-án, 10-én és 17-én összesesen 7 alkalommal tartottunk 8-8 órás felkészítést kulturális, szakmai, mentális, szakmai angol nyelvi, spanyol nyelvi és az 56 órán kívül digitális spanyol - e-learning formájában. A felkészítés eredményességét spanyol nyelvi teszt és értékelőlap segítségével mértük.

  

A felkészítés után egy közös szülői értekezleten tájékoztattuk a szülőket a pályázattal kapcsolatos tudnivalókról, ismertettük és aláírattuk a tanulmányi szerződéseket, a Learning Agreementeket, elmagyaráztuk számukra az ECVET dokumentumok szerepét, az Europass mobilitási igazolvány és az ECVET elismerő oklevél jelentőségét. Megbeszéltük a kiutazással kapcsolatos tudnivalókat, a kapcsolattartás módját.

A mobilitás során a diákoknak lehetőségük volt kipróbálni magukat az iskolai tanműhely, magyarországi gyakorlati hely falain kívül, más országban, igazi munkahelyen, ahol a kommunikáció nyelve nem magyar. Ez a munkatapasztalat mindenképp nagy előnyt jelent számukra a későbbi életükre nézve, hiszen van összehasonlítási, kitekintési alapjuk. Az önálló élet, a családjuktól távol töltött négy hét megedzette, erősítette az önállóságukat, továbbvitte őket a felnőtté válás folyamatában.

2016. október 8-án érkeztünk meg Valenciába, a késői órákban. még éppen elértük az utolsó metrót, ami a városközpontba vitt minket (a Torreádor Stadion mellett kellett leszállnunk), majd elsétáltunk a szállásig. Miután sikerült elosztanunk egymás között a szobákat, ágyakat, fürdőszobákat, végre nyugovóra térhettünk. Az első nap kihívása a reggeli megszerzése volt, hiszen a vasárnap nincsenek nyitva a boltok a spanyoloknál. Reggeli után bejártuk a környéket és a városközpontot, az ebéd is gyorséttermi volt. Hétfőn és kedden lezajlottak az állásinterjúk, nagyon gyorsan tisztáztuk a munkába járás feltételeit. Másnap már mindenki a gyakorlati helyén kezdhetett.

A diákok gyakorlati helyei vállalkozásoknál voltak, ahol kettesével vagy egyedül teljesítették a szakmai gyakorlatot. A diákok napi 6 órát dolgoztak a gyakorlati helyeken, ahol teljesítették az ECVET dokumentumok által meghatározott óraszámot és krediteket. A 9 villanyszerelő 5 különböző hotelben dolgozott, karbantartási és villanyszerelési munkákat végeztek. Az Eurostar Gran Valencia Hotelben Oláh Róbert 11V osztályos tanuló, a Silken Hotelben Antal Zsombor és Sólya Milán 10V osztályos tanulók, a HI VALENCIA CÁNOVAS vállalkozásnál Ferencz Tamás és Gál Balázs 10V osztályos tanulók, az Eurostars Rey Don Jaime hotelban Mayer Márk és Varga Károly 10V osztályos tanulók, a Hotel Neptuno-ban pedig Gilányi Tamás és Töttösi Ádám 10V osztályos tanulók dolgoztak. A mentoruk a hotel villanyszerelő karbantartója volt, aki a 12 vagy 24 emeletes szálloda villanyszerelési, karbantartási munkáiért volt felelős. A diákok ezekben a munkákban vettek részt, megfigyelték a spanyol villanyszerelési technikákat, módszereket.

   

Az autószerelő tanulók három különböző műhelynél kaptak gyakorlati helyet: Csicsa Milán és Kalányos József 2/14A osztályos tanulók az Abirent nevű vállalkozásnál, Kardos Viktor és Radványi Dániel 2/14A osztályos tanulók a Nissan Almenar nevű cégnél (ami bemutatóterem és márkaszerviz egyben), Imre Bence és Rodenbücher András 2/14A osztályos tanulók a Talleras Torcas autószerelő műhelyben dolgoztak. Személygépkocsik, kisteherautók ellenőrzését, karbantartását, javítását végezték napi 6 órában.

   

A fodrász tanulók (Szűcs Noémi 2/14K osztályos tanuló és Theobald Bettina 1/13K osztályos tanuló) Daniel Matallin mesterfodrász szalonjában kaptak gyakorlati helyet. Eleinte babafejen gyakoroltak a többi tanulóval együtt, majd a második héttől kezdve vendégek haját mosták, szárították, festették, melírozták.

  

Grábics Dóra kozmetikus (1/13K osztályos tanuló) ugyancsak egy Daniel Matallin által üzemeltetett kozmetikában dolgozott. Ebben a kozmetikai szalonban (ami teljesen más helyen volt, mint a fodrászat) is tanultak, gyakoroltak diákok. Spanyolországban a kozmetikus tevékenység összetettebb, mint nálunk, ott a pedikűr, manikűr, lábmasszázs, kézmasszázs, testmasszázs is a szolgáltatások között szerepel az arckezelések mellett.

 

A napi rutint a diákok számára a gyakorlati helyen végzett tevékenység, délutáni városnézés, pihenés, segítés; míg a kísérőtanároknak a szabadidős programok szervezése, mosás, bevásárlás, főzés, takarítás szervezése és segítése jelentette. 20 különböző korú, érdeklődésű, hátterű ember élt és működött együtt egy fedél alatt egy hónapon át. Ez a feladat nem kis mértékben fejlesztette a szervezőkészségünket, toleranciánkat, együttműködési készségünket.

 

Az első hétvégén meglátogattuk a Művészetek és Tudományok városát. Először a Principe Felipe Múzeummal kezdtük, ami a magyarországi Csodák Palotájához hasonló, itt interaktív játékok, kísérletek kipróbálására nyílt lehetőségünk. Ezután az Oceonagraficban néztünk meg egy delfin show-t és végigjártuk a föld alatti csőrendszert, amiben a tenger változatos élővilágával ismerkedtünk meg. Utolsó programként az IMAX moziban néztünk meg egy természetfilmet, ami ugyancsak nagyon nagy élmény volt.

   

Vasárnap, kihasználva a jó időt, ellátogattunk a strandra. Napoztunk, fürödtünk, élveztük a meleget.

 

A második hét végén, szombaton először a Mercado Centralba látogattunk el, ahol gyümölcsök, zöldségek, tengeri halak, rákok sokszínű kavalkádja fogadott bennünket.

 

A központi piac után városnéző buszra szálltunk, és bejártuk Valenciát, miközben angolul hallgattuk az idegenvezetőt. A Bioparknál megszakítottuk a városnézést, ahol afrikai állatokat láthattunk az eredeti lakóhelyükhöz nagyon hasonló környezetben.

 

A harmadik hét végén (október 29-én) a város nevezetességeivel ismerkedtünk. A kerámia múzeummal kezdtünk, ahol a hely nevezetességét, a festett csempét (Azuyelo) láthattuk.

  

A program a belvárosban a székesegyház megtekintésével folytatódott, majd megnéztük a régi Tőzsdepalotát, a Lonját.

 

Vasárnap újra strandolni mentünk, este pedig Halloween-i készülődés zajlott.

 

31-én, hétfőn végigjártuk a folyómedret, és játszottunk a Gulliver játszótéren.

 

Az utolsó hét az értékelésé és a búcsúzásé volt, mindenki értékelte a mentorát, a kísérőtanárokat, a tanárok értékelték a diákokat, a fogadó intézményt, a fogadó intézmény értékelt bennünket. Elkészültek az Europass mobility igazolások, az ECVET igazolások, és sajnos véget ért ez a felejthetetlen 4 hét.

A diákokat folyamatosan értékelték a munkahelyükön különböző szempontok alapján. A vállalkozások vezetői azt nézték meg, hogy a diákok beszélnek-e angolul, megértik-e az utasításokat spanyolul, illetve milyen a hozzáállásuk. Mind a fogadó, mind a küldő intézmény mind pedig a diákok számára pozitív tapasztalat volt az együtt töltött négy hét, ami bizalmi alapot biztosít ahhoz, hogy a következő években is esetleg együtt tudjunk működni.

A programról részletesen a http://valencia2016.blogspot.hu/ oldalon lehet tájékozódni.

További képek a Képgalériában láthatók.

 

Galambos Margit Éva                                                                                      Simon Józsefné

kísérőtanár                                                                                                       kísérőtanár

Kapcsolódó dokumentumok: